Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Látogatások >
< 74 >
2002. szeptember
-
longint

ZetaTalk: Védelem/Gyógyítások


Nagy vágy van az emberiségben, a kontakták és a nem kontakták körében, valamiféle védelemre az eljövendő időkben. Az isteneikre tekintenek, a kormányaikra, a családjuk és barátaik körére, és azt látják, hogy ezek elégtelenek lesznek. Hallva néhány védelemről, vagy gyógyításról, melyeket embereknek nyújtottak idegenek, remény kúszik a szívükbe. Elmondtuk - ahogy más valódi idegen channelek is elmondták -, hogy valamennyi gyógyítást végeznek, és valamennyi védelmet nyújtanak. Hol van a vonal meghúzva, és hogyan részesülhet valaki ezekben? Gyógyításokat két esetben végeznek csak.

  1. mert a segítségre szoruló személyt valaki olyan erősen szereti, hogy hajlandó feláldozni önmagát ezért a személyért, és jajong, hogy valamit, bármit tehessen, amivel segít. Ebben az esetben, ez egy másokat-szolgáló Hívás, a legmagasabb szintű, és lehet, hogy megválaszolják másokat-szolgáló idegenek, akik belépnek és megadják ennek a személynek, amit kér. Gyógyításokat soha nem tesznek azért, mert a segítségre szoruló személy magáért könyörög. Egy elméleti másokat-szolgáló, aki egy önmagát-szolgáló személyért kér segítséget, nem lenne kitüntetve, mivel másokat-szolgáló idegenek aligha érintkezhetnek egy erősen önmagát-szolgáló személlyel. Hogy létrejöjjön, a személy bele kell egyezzen, hogy engedje a beavatkozni kívánó idegeneket segíteni, egy önmagát-szolgáló személy pedig visszahúzódna egy ilyen kontaktusból.

  2. mert a segítségre szoruló személy egy olyan pozícióban van, eme Átalakulás során, hogy a halála vagy az akadályoztatottsága döntő csapással járna bizonyos, a Világok Tanácsa által legfőbb fontosságúnak tekintett programokra. A ZetaTalk egy példa erre, és bár semmiképpen nem az egyetlen ilyen program, se nem a legnagyobb fontosságú, de ismert az olvasói számára, így egy példaként lesz használva. Ha Nancy lebetegedne, és képtelen lenne válaszolni az interjú-felkéréseire, vagy a levelekre, micsoda hatása lenne annak? Ő maga lehet, hogy nem kéri, de akik átalakulási tevékenységek széles skáláját érzik függőnek az ő üzenetének bizonyos rétegekhez való eljutásától, aggódnak érte. Így, a potenciális rákja vagy szívinfarktusa kijavításra kerül, amennyiben jelentkezne.

A védelmeket egy hasonló módon teszik - betegségek megakadályozása, de a legtöbb esetben gyilkosság megakadályozása. Ez lett téve a múltban, ahogy az Oahspe állítja, az USA mint demokrácia, mint a világ egy legfőbb befolyásának megszületésekor. Az Oahspe szerint golyókat kaptak el angyalok kezei, semmint engedték volna, hogy a gyilkossági kísérlet elérje célját. Hasonló módon sok, sok egyén áll védelem alatt az Átalakulás során, számukra ismeretlenül. Ez nem azért van, mert valaki a Hívást adván vágyik arra, hogy védve legyen - amely majd minden esetben egy önző jellegű kívánság -, hanem mert valaki más úgy állapította meg, hogy az illető személy tevékenysége kulcsfontosságú másokra nézve. Ezért, a legjobb reményt, hogy valaki védve, vagy meggyógyítva legyen, az jelenti, ha nem önmagára, hanem másokra gondol, erősen, és tetteket hajt végre, melyekkel másokon segít. Ez a másokat-szolgáló fémjel, mivel amikor a személy így tesz, nem saját magára gondol.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com