Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
Póluseltolódás >
< 121 >
2000. augusztus
-
longint

ZetaTalk: Az előkészületek mértéke


Ahogy a póluseltolódás közeledik, és az azt előrejelző földi változásokról már nem lehet nem tudomást venni, a világ népei különböző szinteken fogják találni magukat az eljövő borzalmakra való előkészületekben. A legtöbb esetben, a népesség alig fogja magát képesnek találni arra, hogy túljusson a bénult felismerésén annak, hogy az élet, ahogy ismerték, már nem fog folytatódni az előtt, hogy az eltolódás a nyakukba jön. Az előkészületük mértékének alapját az fogja adni, hogy hol élnek, hogy milyen egészségnek örvendenek, és hogy milyen javakra tudják rátenni a kezüket az utolsó napokban.

Ahol az egyén komolyan vette a figyelmeztetéseket, vagy hallgatott a saját tanácsosaira az eltolódáshoz felvezető hónapok vagy hetek alatt, ott egy terv eltökélt megvalósítása fog történni.

Stabil közösségek egy biztos helyen - lényegében önmagukban is egy-egy túlélő közösség - védve lesznek egy elkeseredettség-árral és egy a taglétszámukhoz való szegényesen felkészült hozzácsapódással szemben. Működésben lehetnek kerület-védelmi őrzők, hogy elkedvetlenítsenek vagy elirányítsanak egy újonnan érkező csődületet. Nyilvánvaló útvonalakon kívül, úgymint a hegyekbe felvezető vagy a nagyvárosból a vidék felé kivezető utak, efféle csődületek előfordulása nem valószínű. Akik nem készültek fel előre, azok egy pánik-állapotban lesznek, minden irányba futva, így egy nagyvárost elhagyni próbálók egy tódulást fognak találni, amely velük szemben a nagyvárosba igyekszik, a tengerpartot elhagyni kívánók pedig egy olyan tömeget fognak látni, akik a partot próbálják elérni. Bármilyen változás - a pánik szorításában lévők fejében - jobb, mint a semmi változás, így a cselekvést logikától függetlenül végzik.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com