Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Ébredés >
< 06 >
1995 júliusa előtt
1999. január
longint

ZetaTalk: Bizonyítékra való igények


Azt fogjátok találni, ahogy a galaktikus tudatosságra való ébredés halad előre a következő néhány évben, hogy a bizonyítékra való igény a mi létezésünkre vonatkozólag növekedni fog inkább, semmint csökkenni. Azt is fogjátok majd találni, párhuzamosan azzal, amit már idáig is tapasztaltatok, hogy soha nem lesz elegendő bizonyíték, ami ezeket a kívánságokat kielégítené. A bizonyítékok a világ előtt állnak ma is. A gabonakörök és az ő maradandó hatásuk a termőföldre és a vegetációra, a tömeges észlelések, az eltűnő terhességek. Amikor valaki belép a bizonyítékok játékába, akkor az illető a rossz tömeghez szól. Vannak-e fogalmaitok arról a mértékről, ameddig a tagadásban lévő emberek elmennek? Beszéljetek olyan emberekkel, akik a szeretteik ellen elkövetett szörnyű bűntettekkel lettek megvádolva! Meg sem történt. Semmiképp nem ők voltak. A Homo Sapiensnek, a legtöbb intelligens fajhoz hasonlóan, megvan a képessége kellemetlen tényekkel szembeni vitatkozásra. Ahogy ezen tények kellemetlen természete növekszik, úgy nő a vitatkozás is.

Hallottátok-e már a vitatkozást, amit a tanárok, szülők többsége vagy a főnök az idejéből az engedetlenekre tölt? Ez bizonyosan igaz a rendőrség erőfeszítéseire, mely csak az engedetlenek kedvéért létező testület. Az engedetlenek kevesen vannak, de majd' az összes figyelmet ők kapják. Mi egy másféle megközelítést veszünk az emberekkel való kontaktjaink során. Mi figyelmen kívül hagyjuk az engedetleneket, mivel ők a saját ágyukat készítik, spirituálisan értve, és abba kell feküdniük. Mellékesen, az engedetlenek nem akadályoznak bennünket az erőfeszítéseinkben. Mi kívül vagyunk az ő hatókörükön. Mi azokkal kommunikálunk, akik változást fognak tenni, akik vagy már jelenleg is érdemleges törekvésekre fordítják az életüket, vagy azonnal el fogják ezt kezdeni. Mi azok felé irányítjuk törekvéseinket, akikkel közösek a céljaink.

Természetesen, ha abszolút bizonyítékot adnánk az emberiségnek, akkor annak következményei lennének. Meglehetősen szándékos az, hogy az információk nyomása, hogy ti nem vagytok egyedül intelligens teremtményekként Isten univerzumában, nagyon fokozatos. Nem véletlen az, hogy játékok, tévés show-k, és mindennapos munkahelyi beszélgetések vannak idegenekről, idegenekről való rajzok, és ezt gond nélkül elfogadják félelem nélkül. Ez azért van, mert ez lassanként lett közbevetve. Ha idegen lények masíroznának végig az utcán vagy jelennének meg a tévében közvetlenül az Egyesült Államok elnöke mellett, akkor szívinfarktusok lennének, akkor durva támadások lennének egészen bizonyosan azon egyének ellen, akik kontakták. Felgyújtanák, lelőnék vagy megköveznék őket, ahogy Pat Robinson sugallta, és ez nem lenne egy jó jelenet.

Vegyétek fontolóra, hogy az érvényben lévő, a kontaktusainkat vezérlő szabályok nem teszik lehetővé a számunkra, hogy a ti vezényszavatokra táncoljunk az égen. Ezek nem teszik lehetővé nekünk, hogy úgy manipuláljuk a valóságotokat, hogy ti igényt formálhassatok a mi létezésünk bizonyítékára. Nem kell messzire nézzetek, hogy igazolást találjatok ezen állításokra. Közismert, hogy azok a fotók és videók, amelyek igazmondásukban túlságosan hűségesek lennének, egyszerűen nem jönnek elő. Hasonlóképpen, az egyedüli fizikai bizonyság az idegen biológiai létre vagy technológiára ott van az amerikai kormány vagy az idegen kérdésben vele szövetséges kormányok kezében. Ha ez egy kettős erkölcsnek tűnik a számotokra, akkor az. Hogy hogyan játszódjék le a Földeteken az Átalakulás és az Ébredés, ez gondosan át lett gondolva, és világos szabályok vannak, amiket tiszteletben kell tartani.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com